Otthon

2011.03.07. 16:55

Nyugis hétvége, álomittasan botorkáltam a konyhába kávét készíteni. Épp a bögréket vettem ki, amikor megéreztem hatalmas, erős kezét és merev farkát. Nem hezitált, rögtön belém dugta az egyik ujját és elkezdte megdolgozni a puncimat, miközben a mellem markolta. Nem, ez nem egy finom szeretkezés lesz, rögtön tudtam... Feltett a konyhapultra, a lábaimat szétfeszítette, és elkezdte falni a puncim, nyalta-szívta, teljesen beindult és persze én is. Már éppen a nyelvével dugott, mikor elkezdett rikácsolni a kávéfőző. Kikapcsoltam, majd rögtön elé térdeltem és keményen szoptam a farkát. Nyaltam a golyóit, miközben gyorsan vertem. Nem hagyta, hogy folytassam, visszaparancsolt a pultra és belémvágta a farkát, gyorsan és keményen baszott. Iszonyú hangosan élveztem, pulzált a puncim, teljesen elöntött a forróság, de nem volt idő pihenni... Lehúzott a pultról, megfordított, széthúzta a seggem és megint bennem volt. Most lassan csinálta, de ellentmondást nem tűrően, könyörtelenül baszott és baszott, nem tudtam mást mondani, csak azt kiabáltam, "igen, igen, még, dugd szét a pinám". Hirtelen kivette, azonnal letérdeltem, az egyik kezével verte, a másikkal tartotta a fejem és baszta a szám. Alig vártam, hogy végre a nyelvemen érezzem a forró nedveit, rányomta a fejem, én pedig szívtam, míg az utolsó csepp is a torkomra nem került. A finom reggeli dugás után kávéztunk egyet és délután egy kis vibrátoros kényeztetést is kaptam.

Swinger

2011.02.22. 15:58

A szombat estémet egy külvárosi, igényes swinger klubban töltöttem. Nem ez volt az első (nem is az utolsó) alkalom, de mindenképpen a legemlékezetesebb... Régi álmom vált valóra, egyszerre két pasival voltam.

Egyedül mentem, nyolckor értem oda taxival. A taxis persze már a címnél tudta, mire készülök, végig próbált flörtölni, előrelátóan hátra ültem és próbáltam semmitmondóan válaszolni provokatív kérdéseire. Kicsit féltem is, de szerencsére semmi baj nem történt.

Mikor megérkeztem, a szokásos kedves üdvözlés után az öltöző (vetkőző) felé vettem az irányt. Erre az estére egy fekete-piros szettet választottam. Felül egy fűző, alul pedig egy fekete franciabugyi volt rajtam, amit egy fekete magassarkú szandállal tökéletesítettem.

Elég korán volt még, nem volt lenn sok ember, így hát a bárban kezdtem egy kis itallal és néztem a felhozatalt. A kivetítőn pornó ment, a kanapén már ismerkedtek, volt egy kis tapizás is, egy társaság pedig vetkőzőpókert játszott. Ebben a társaságban láttam meg azt a lányt, akit ma éjszakára magamnak néztem ki. Persze nem tudhattam, mik a szándékai, így csak szemezni kezdtem vele. A lány magas, fekete hajú, vékony alkatú, a babydollon keresztül pedig szép, kerek ciciket láttam. Az arca is szép volt, ez nálam alapfeltétel. Szóval megtetszett. Kis idő után észrevette, mire megy ki a játék, félrebillentette a fejét és elmosolyodott. Rendeltem egy pezsgőt két pohárral, az egyik poharat felé nyújtottam, és szerencsére el is indult felém.

Elkezdtünk beszélgetni, kiderült, hogy a pasijával volt, akinek nem sok kedve ehhez a mókához, inkább csak Ivett kedvéért jött el. A lány elemében volt, kicsit be volt csípve, de ettől csak mosolygós lett. Megkérdeztem tőle, mik a tervei az éjszakával, mire elmondta, hogy semmi és minden. Itt biztos lettem benne, hogy nyert ügyem van.

Leültünk egy kanapéra, ahol kellemesebb volt a fény, a szobában volt egy nagy ágy és még egy kanapé. A barátját nem láttuk sehol, de hát szabad kezet kapott, biztos elfoglalta magát.

Épp beállt a szokásos csend, mikor meglepetten vettem észre, hogy a keze a combomra tévedt. Rögtön éreztem azt a forró bizsergést ott lenn...

Megsimítottam a nyakát és láttam rajta, hogy nagyon élvezi, érzékeny pontra tapintottam. Belemártottam az ujjam a pezsgőspohárba és a nyakára kentem, majd lassan lenyaltam onnan. Pár csepp a mellei közé folyt, rápillantottam, bólintott, nem kellett semmit mondania, a nyelvem már a dekoltázsán járt. Fél szemmel láttam, hogy közben a kinti "társalgóból" figyelnek minket, de nem érdekelt.

Felálltam és magammal húztam az ágy felé, közben a keze a fenekemen járt. A kicsit hideg ujjai nyomán libabőrös lettem. Az ágy előtt egymás felé fordultunk és megcsókoltuk egymást. Nagyon jól csókolt, nem úgy, mint a többi lány, akivel dolgom volt. A kezével határozottan tartotta a derekamat, nem engedett el, világossá vált, hogy ezúttal nem én hordom a nadrágot. Csókolt még, miközben határozottan lenyomott az ágyra. A nyakam felé vette az irányt, addig nyalogatott, míg szinte könyörögtem, hogy ne kínozzon és menjen lejjebb...

Lassan elkezdte kibontani a fűzőm, de az egyik kezével már benyúlt a ruhám alá és a mellem masszírozta. Szerettem volna viszonozni, így felkönyököltem és a nyakát szívtam-csókoltam, visszatértem a szájára, de kis idő után az ágyra nyomott és azt mondta, most ő jön. A fűzőm már a padlón hevert, a hasamnál járt a drága és elért a bugyimhoz. Már vadul tekergettem a csípőm, annyira vártam, hogy a forró szájában legyen a csiklóm, de még várnom kellett egy kicsit.

A nyelve hegyével nyalta végig a hasam, majd a combomnál kalandozott kicsit és végre kihámozott a bugyimból. Egy pillanatra megállt, csillogó szemmel dicsérte meg a puncim és utána rögtön visszatért az ölemhez. Először a szeméremdombom fedezte fel, majd a bikinivonalon időzött és ezután a nagyajkakat puszilgatta, majd nagyon lassan, lentről felfelé nyitotta szét a nyelvével puncimat. Finom mozdulatokkal kényeztetett, ugyanolyan ritmusban nyalogatott, szívta a csiklóm, már-már extázisban voltam, de úgy döntöttem, most én jövök.

Benyúltam a babydoll alá, de nem találtam semmit, csak egy csupasz, nagyon nedves puncit. Végig húztam az ujjam és lassan leszopogattam nedveit. Nem bírtam magammal, tovább feküdtem és megkértem, hogy térdeljen fölém. Ott volt előttem a finom, illatos rózsaszín punci, nem fogtam vissza magam... A fenekétől a szeméremdombjáig nyaltam végig, a csiklójánál kicsit odanyomtam a nyelvem. A derekánál fogtam, éreztem, ahogy beleremeg. Nem változtattam semmit, tovább nyaltam ugyanúgy, kis idő elteltével az egyik kezével hajamba, a másikkal a mellembe kapaszkodott és egyre nagyobb sóhajokkal adta tudtomra, hogy ne merjem abbahagyni. A tempón lassítottam, de egyre erősebben nyomtam nyelvem a csiklóhoz, finom körkörös mozdulataim megtették hatásukat. Egy-két perc múlva élvezett el, még egy adag nedvet éreztem nyelvemen, szinte csúszkált az arcomon.

Esze ágában nem volt abbahagyni, kérte, 69-ben folytassuk tovább és én legyek felül. Helyet cseréltünk, én kerültem felülre, majd beletemettem arcom a fincsi punciba, ő pedig rajtam serénykedett. Nem olyan régóta foglalkoztunk így egymáson, mikor megéreztem egy férfi kezét a fenekemen. Nem ellenkeztem, sőt, hirtelen annyira kívántam egy farkat a puncimba, hogy még jobban felizgultam. A kéz egyszer csak eltűnt, majd azt vettem észre, hogy a nyelv is a puncimról, ugyanis a száj éppen egy méretes, gyönyörű farokkal volt elfoglalva. Pillanatok múlva Ivett kivette a szájából és folytatta a nyalást, én pedig nem tettem semmit, remélve, hogy a férfi kapcsolt és tudja, mit szeretnék. Nem kellett sokáig várnom, már éreztem is, hogy belém akar nyomulni. Kicsit felemeltem a fenekem, Ivett kimászott alólam, így csak a dugással voltam elfoglalva. Rég nem voltam pasival, a farok vastag volt, én szűk, szinte szétszakadtam, a pasi is nagyot nyögött a behatolásnál és azt mondta, iszonyú szűk kis pinám van. Elkezdett mozogni bennem, már majdnem ettől elélveztem, Ivett elém térdelt, csókolózott a pasival, majd velem, aztán lefeküdt, én pedig rögtön elkezdtem lefetyelni. A pasi közben rendületlenül kefélt, lassan, de keményen, ahogy szeretem...

Közben még 2 férfi csatlakozott a kis hármasunkhoz, először leültek az ágyra, simogattak minket, a farkukat, majd az egyikük felbátorodott és odadugta a fejét Ivett puncijához. Mivel a szám így felszabadult, magamhoz húztam a másik férfit és örömmel vettem észre, hogy ő is szép méretekkel rendelkezik. Elém térdelt és máris a számban volt. Szopás közben simogatta a hátam, a fejem, a mellem, miközben lökéseivel segített nekem.

A férfi kihúzta belőlem a farkát és helyet cserélt a másikkal. Ha lehet fokozni az előbbi dugást, akkor neki sikerült. Vastagabb farkával tempósan és keményen kezdett dugni, adta a ritmust a szopáshoz. Még éreztem a puncim a merev dákón, lelkesen szívtam, olyan erősen, hogy éreztem minden egyes részét, ettől még őrültebb lettem.

Követeltem, hogy ketten dugjanak. Síkosító volt a szobában, vastagon bekenték a farkukat és felváltva kenegették a popsimat makkjukkal. Néha-néha be is kukucskáltak, közben a csiklómat dörzsölgettem, alig vártam, hogy végre bennem legyen ez a két pompás fasz.

Az egyikőjük a hátára feküdt, ő kapta a puncimat, a másik pedig a fenekemhez rakta makkját és várta, hogy beleereszkedjek az alattam lévőbe. Mikor ez megtörtént, mozdulatlanul vártuk, hogy a popsim is tele legyen. Valami mennyei érzés volt, egy pillanatra sem fájt, egy igazi álom vált valóra abban a pillanatban...

Lassan kezdtünk mozogni, ellentétes tempóban, hogy a fiúk elférjenek. Minden egyes mozdulatnál üvölteni lett volna kedvem, annyira jó érzés volt. Égett-lüktetett az egész altestem, egyre gyorsabban mozogtam és szinte kiabáltam, hogy dugjanak szét.

A pasi, aki eddig Ivettel foglalkozott, a meredező farkát a számba tolta, megfogta a fejem és úgy szopatott. Neki nem kellett sok, hamarosan éreztem, hogy lüktet a farka és jó nagy adagot lőtt a torkomra és félig az arcomra. Kíváncsi voltam, az alattam dolgozó hogyan áll a helyzethez, közvetlenül utána a szájára hajoltam és átengedtem a szájába a férfi nedveit, majd hosszú szenvedélyes csókot váltottunk. Éreztem, hogy neki ez lett a vége, szorosan szívta az alsó ajkam, markolta a mellem, végül nagy nyögéssel pumpálta tele a puncim. A mögöttem lévő srác még bírta egy kicsit, a bal kezemmel a fenekébe markoltam és egyre gyorsabb tempót diktáltam, persze az alattam lévő srác még bennem volt... Kb. két perccel később a hajamnál fogva húzott fel magához, a másik kezével a mellem markolta és hörögve élvezett a seggembe.

Egymásra omolva pihegtünk pár percet, majd éreztem, hogy egy kis kéz matat a puncimon. Ivett volt az természetesen... A felső pasi farka alatt simogatta a puncim, helyet kért magának és tisztára nyalogatott, aztán elmondta, hogy az egyik pasi a barátja és örül, hogy ilyen jól szórakoztunk.

Búcsúzóul mindkét srácot megcsókoltam, Ivett a puncijára is kapott. Letusoltam, felöltöztem. Nem az épület elé hívtam a taxit,  hanem amíg cigiztem, kicsit odébb sétáltam és közben arra gondoltam, hogy milyen nagyszerű éjszakám volt.

Nyúlj hozzám, kérlek!

2011.02.17. 17:00

A tegnap este után puncim még mindig éhesen várakozott, de tudom, hogy mostanában nem lesz ilyesmiben része. Időpontom volt masszőrömhöz, csak két alkalommal voltam nála, de mindig olyan jó élmény volt.

Kb. 40 lehet, jóképű, de az alkata nem az én ízlésem. A sportos férfiakat kedvelem, rajta pedig jócskán látszik a kor. Soha nem kalandoztam el, míg a testemen ügyködött, amúgy is sportmasszázsra van szükségem. Eddig.

Ma délelőtt történt valami furcsa, emiatt nem is fogunk találkozni többé. De nem szaladok előre.

Egész éjjel szexről álmodtam, reggel később keltem, gyorsan összekaptam magam és siettem a megbeszélt időpontra. Sz. már várt rám, késtem egy picit. Apró, de hangulatos helyen végzi munkáját egy fitneszteremben. Bezárul az ajtó és már semmit nem lehet hallani a kinti zajból.

A kedvemért saját válogatásom használja, érzéki lounge és chill zenéket. A paraván mögött levetkőztem, majd egy fehér lepedőben és bugyiban hasra feküdtem az ágyon.

Lassú, finom mozdulatokkal kezdett a nyakamnál... Elkezdtem bizseregni, most nem tudtam átkapcsolni az agyamat és csak szolgáltatásként gondolni erre. Imádkoztam, hogy ne vegye észre a kezdődő lúdbőrözést, de esélytelen voltam. Éreztem, hogy már az egész hátamon állnak az apró kis pihék, a fenekemen is, de szerencsére takarásban volt. A mellbimbóim megkeményedtek és a puncim is egyre forróbbá vált, ahogy finom kezeivel tovább dolgozott rajtam.

Nem tehettem mást, élveztem a helyzetet, és titkon reméltem, hogy mikor leveszi a lepedőt, több is történhet.

Már a derekamon járt a keze, lassú és határozott mozdulatokkal haladt. Megkérdezte, hogy a fenekemet átgyúrja -e. Ó, hát persze, igen, igen! Szinte sikítottam magamban, de Ő csak egy alig hallható igent kapott.

Lejjebb tolta a lepedőt és apró tangám körül sürgölődött. A kezei még lassabban mozogtak, az olajtól síkos volt minden ujja, a puncim már lüktetett, olyan nedves voltam, mint talán soha. Már semmi bajom nem volt az alakjával, semmijével, bármikor kész lettem volna odaadni magam neki.

A keze már a fenekem aljánál járt. Féltem, tovább siklik a combomra és akkor elszalasztom a lehetőséget. Egy kicsit feljebb emeltem a popsim, miközben jobban szétnyitottam a combjaimat. Azt hiszem, itt már egyértelművé vált számára, mit szeretnék. Egy pillanatig nem tett semmit, majd hallottam, hogy még egy kis olajat tesz a tenyerébe és újra a fenekemen a keze. A mozdulatai egyre követelőzőbbek lettek, a kezei az egész popsimon egyszerre jártak, ezzel is csak tovább fokozva vágyamat.

Majd tempót váltott és őrjítően lassan cirógatta a fenekem, simogatott és mintegy véletlenül becsúszott két ujjal a popsim és puncim találkozásához. Nem bírtam tovább, aprót sóhajtottam, erre megint abbahagyta. Azt hittem, megijesztettem, de mire elszántam magam, hogy felülök, már újra velem foglalkozott.

Óvatosan lehúzta a lucskos bugyimat és ott folytatta, ahol abbahagyta. Mikor már eleget "kínzott", forró tenyerével megfogta a puncimat, az ujjai a szeméremdombomon. Elkezdtem tekergetni a csípőmet, nyomtam magam egyre közelebb, de lenyomta a derekam.

A csiklóm vette kezelésbe, de olyan szakértelemmel, hogy magamnak sem csinálnám ügyesebben. Pont jó helyen és erősséggel mozogtak ujjai, percek alatt a mennyben voltam.

Az orgazmus után pihegve megfordultam, a nyakába kapaszodva húztam magamhoz, a nyelvem a szájába nyomtam, miközben a cipzárját kerestem. Sem cipzár, sem alsógatya, elleneben mereven ágaskodó farok várt.

Mohón a számba vettem és finoman szopni kezdtem. Eleinte csak nyalogatva, majd szívogatva, később szívtam-nyaltam egyszerre és ütemesen vertem. Nem akartam kínozni, így sebességet váltottam, egyre gyorsabban mozgattam a fejemet és kezemet a farkán, míg végül egy nagy nyögéssel a mellemre élvezett.

Ezután nem szóltam egy szót sem, letöröltem magam, felöltöztem, fizettem, majd nyomtam egy nagy puszit a homlokára és eljöttem.

Nagyon érzéki élmény volt, de nem lesz több ismétlés, kicsit szégyellem magam, bár nem bántam meg.

Viszont az igazi dugásra még várnom kell...

Puncimasszázs a kádban

2011.02.17. 15:53

Pár pohár vörösbor után készítettem magamnak egy forró habfürdőt finom mézes olajjal, gyertyákkal. Nem volt semmi hátsó szándékom, csak fáradt voltam és a fürdő mindig ellazít.

Belemerültem a vízbe, lehunytam a szemem és élveztem a meleget. Nem kellett sok időt várni, míg elkezdtem fantáziálni...

A nyakamat simogattam először, ez a legérzékenyebb erogén zónám. Mikor már lúdbőrős lett a testem és mereven állt a mellbimbóm, elkezdtem lágyan masszírozni a mellem, másik kezemmel a hasam simogattam. Lassan lejjebb csúszott a kezem, az ujjaim már a szeméremdombomon jártak, éreztem a kis csík pihéit, de nem kapkodtam. A másik kezemmel továbbra is a cicimet simogattam, míg a combom belső felét simítottam végig. Lassan, nagyon lassan értem hozzá a duzzadt csiklómhoz. Összezártam combajimat és finoman, körkörös mozdulatokkal masszíroztam a nedves puncim mindenhol, majd közben elkezdtem magam ujjazni. Éreztem a forróságot, a lüktetést, azt kívántam bárcsak lenne ott egy nagy, vastag farok, amit szophatnék. Később már minden nyílásomba kívántam egyet, igen, igazi kemény kefélésre vágytam. Az orgazmusom elsöprő volt, elég volt arra gondolnom, hogy a három farok egyszerre spriccel rám. Egy az arcomra, egy a számba és egy a puncimra.

A fürdés után még mindig szexre vágytam. A hálószobában az ágyra térdeltem, elővettem a vibrátorom és úgy dugtam magam hátulról, hogy a tükörből mindent jól lássak. A csillogó puncit, a popsimat és az el-eltűnő vibrátort. A második orgazmus hamarabb jött, majd csöpögő puncival elaludtam, és nagy dugásokról álmodtam...

 

süti beállítások módosítása